A Magyar Közút tájékoztatása a Dánszentmiklóst érintő mellékutakról
Dánszentmiklós község Önkormányzata

Tisztelt Sipeki Zsolt Polgármester Úr!

Dóra Simon üzemmérnökség vezető úrral egyeztetve az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket:

A Pest megyei Dánszentmiklóst érintő 4605 és 4607 jelű mellékutak állapota szükségessé tenné mindkét út teljes körű felújítását, fontos ugyanakkor kihangsúlyozni, hogy a teljes körű útrekonstrukciókra szánt összegek felett nem a Magyar Közút Nonprofit Zrt. rendelkezik, cégünk csak szakmai javaslatot tehet a felújítandó útszakaszokra, amit folyamatosan meg is tesz. Társaságunk az elmúlt években döntő többségében európai uniós pályázati forrásokat használt fel a mellékúthálózat felújítására, az Új Széchenyi Terv 2007-2013-as keretösszegeit már lekötöttük, a program keretein belül sajnos idén már nem lesz lehetőségünk a 4605 és 4607 jelű utak felújítására. A telje körű felújításokig azonban a kátyúzási munkálatokat folyamatosan végezzük mindkét útszakaszon, figyelembe véve a lakossági bejelentéseket is.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ceglédi üzemmérnöksége a Dánszentmiklóst érintő 4605 és 4607 jelű mellékutak kátyúzási feladatait a korábbi feladatterv szerint 2013. 22. hetében fogja elvégezni.

A munkálatok elvégzéséig a közlekedők türelmét és megértését kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kérjük lehetőség szerint a fenti tájékoztatást megjelentetni a www.danszentmiklos.hu oldalon.

 

Üdvözlettel

2013-05-28