Jelentkezzen önkéntes polgári védelmi szervezetbe
Dánszentmiklós község Önkormányzata

A katasztrófavédelem hatékonyságának és gyors reagáló képességének fontos tényezői az önkéntes és köteles polgári védelmi szervezetek. A 2011. évi CXXVIII. a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény megteremtette a lehetőségét ezen önkéntes szervezetek létrejöttének.

A polgári védelem – mint azt a neve is hűen tükrözi- olyan szervezet, melyben a polgárok közvetlen környezetük, és embertársaik részére nyújtanak segítséget elsősorban katasztrófák, veszélyhelyzetek során adódó helyzetekben, olyan feladatok végrehajtására, melyek kezelésére az arra rendelt szervezetek erőforrásai nem elegendőek, illetve olyan technikai eszközök bevonása szükséges, mellyel a hivatásos szervezetek nem rendelkeznek.

A Cegléd Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területének 31 településén a köteles polgári védelmi szervezetekbe beosztottak száma több mint 2000 fő. A köteles polgári védelmi szervezetbe beosztottakon túl egyre nagyobb az önkéntes jelentkezők száma, akik saját településükön, vagy akár a megyében és az ország területén egyaránt elhivatottan végzik a hivatásos erők megsegítése, kiegészítése során adódó feladatokat, feláldozva szabadidejüket, szaktudásukat, eszközeiket.

Az elmúlt napokban a Dunán levonuló árvíz bebizonyította, hogy a széleskörű társadalmi összefogást, az egymáson segíteni akarást a magyar ember szükségszerűnek érzi a nehéz napokban. A helyreállítás jelenlegi folyamatában és az árvízi védekezés folyamán több ezer önkéntes vett részt a munkákban, akik a legkülönbözőbb korú és nemű rétegét képviselték a lakosságnak.

Felhívásunk célja, hogy minél több állampolgár tudomást szerezzen az önkéntesnek jelentkezés lehetőségéről.

Amennyiben a 18 életévét betöltötte, magyar állampolgár és úgy érzi, hogy a katasztrófák illetve veszélyhelyzetek során adódó károk felszámolásában akár fizikai erejével, akár speciális szaktudásával, illetve eszközével részt szeretne venni, JELENTKEZZEN ÖNKÉNTES POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZETBE.

A jelentkezést – az első ütemben - július 1-jéig az alábbi elérhetőségen teheti meg:

illetve

 személyesen a Katasztrófavédelmi Kirendeltségen (2700 Cegléd, Széchenyi út 24-26)

ahol a felmerülő kérdéseire válaszolunk, és a jelentkezési lapot is rendelkezésére bocsátjuk.

Cegléd Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Jelentkezési lap
 

2013-06-21